Az első Jenson Button lett, aki az utolsó kanyar utolsó ráfordítóján bakira késztette Vettelt (ez még nem sikerült eddig senkinek), így megelőzte a világbajnoki címvédőt, aki a 2. helyen zárt. A harmadik helyen Mark Webber ért célba.
Előzmények
Az eső 1 órával a verseny előtt szakadt, ezért a versenyzők mind extrém esős gumin rajtoltak. Massanak azt mondták, hogy 20 perc múlva óriási eső várható.
A rajt, az első ütközések
A rajt a vizes pálya miatt a Safety Car mögül indult el, ami az 5. kör elején ment ki a pályáról. Amint elindult a verseny Alonso Vettelt támadta, de ez a művelet nem sikerült, csak úgy, mint Hamilton manővere Webber ellen, itt Hamilton kicsúszott, és elfordította Webber autóját.
Ezek után Schumacher mögé szorult be Hamilton, akit folyamatosan támadott, lecsúszott az ideális ívről, és megelőzte őt Button. Hamilton most Buttont mögé szorult be, a tempókülönbség nagy volt, Hamilton bement Button mellé, aki ráhúzta a kormányt, így kitörte a hátsó kerekét. A versenyfelügyelők behozták a Safety Cart. A Button-Hamilton, valamint a Hamilton-Webber esetet már elkezdték vizsgálni.
Button kapott is egy boxutca áthajtásos büntetést, de nem azért, mert kilökte Hamiltont, hanem azért, mert átlépte a sebesség határt az SC mögött. A 14. körben bejött a boxba az SC.
Az eső, a megszakított futam
Button teljesítette a bokszutcás büntetését, majd egy inter madiet gumit kapott, amivel sorra futotta meg a legjobb köröket, már 5 pilótát megelőzött, ekkor ez tűnt a legjobb ötletnek, Alonso is, és Massa is felrakta, de ők csak 1 körig tudták használni, ugyanis elkezdett esni az eső. Az elején elkezdett esni, majd elkezdett még jobban esni, a végén pedig úgy esett az eső ,mintha dézsából öntenék. Vettel majd Alonso, és Massa is panaszkodott a pálya körülményeire, ezután a versenybírók piros zászlóval megszakították a versenyt, a 25. körben.
A verseny újra indítása
Sokáig arról is szó volt ,hogy nem fejezik be a versenyt, de ez nem így lett, ugyanis magyar idő szerint 21:50-kor elrajtolt a mezőny a Safety Car mögül. Kovalainen Lotusa a 30. körben lelassult, majd le is állt, de a boxba még elpöfékelt. A Safety Car a 34. körben ment ki a pályáról. Massa végre hajtott egy sikertelen előzést, Kobajshi ellen, aki a 2. helyen autózott. Egyre többen jöttek be a boxba inter madiet gumikért. d’ambrosio egy boxutca áthajtásos büntetést kapott, mert elöbb ment új gumiért, mint ahogy azt megengedték. Button ismét egy incidensbe keveredett, most Alonsoval, ki is ütötte, ezzel már Hamiltonnak és Alonsonak is az adósa maradt. Az SC ismételten bejött, majd 2 kör múlva ki is ment. Egymás után jöttek az ütközések, Sutil nekiment Rosbergnek majd Di Resta Heidfeldnek. Button-Alonso esetet vizsgálni kezdték, majd arra jutottak, hogy Buttonnak Alonsoval, és Hamilotnnal is meg kell tárgyalnia az esetet, a verseny végén. Schumacher megelőzte Heidfeldet is, ezzel a 4. helyre jött fel. A 46. körben engedélyezték a DRS használatát. Sutil kapott egy boxutca áthajtásos büntetést, mert a Safety Car alatt előzött. A versenyfelügyelők vizsgálódtak Di Resta és Heidfeld eset után. Webber a mai futamon az első merészvállalkozó, ő felrakott az autójára Slicket. Schumacher megelőzte az előtte haladó Massat, és Kobajashyt egyszerre, így a 2. helyre jutott. Massa nekiment a falnak, de csak az első szárnya tört el. Kobajshynak nekiment Heidfeld, akinek letört az első szárnya. Amin szó szerint átugratott, így kiesett a versenyből. A Safety Car bejött. Ekkor bejöttek a pályára sport felügyelő, akik össze szedték Heidfeld

autójáról leszakadó törmelékeket, az egyik elesett a pálya kellős közepén, De La Rosa majdnem elcsapta. Schumacher nagyon szépen ment a 2. helyen, mind addig, míg Webber meg nem előzte, azonban Webber elhagyta a pályát, így vissza kellet engedte őt. Nem sokára azonban Schumachert megelőzte Webber, és Button is. Ekkor Vettel előnye már 4.5 mp volt. De Button nagyon gyors volt a Slick gumival, így megelőzte Webbert, és egyre inkább faragta le a hátrányát Vettelel szemben. Majd, mikor Vettel csak fél másodperccel vezetett, az utolsó ráfordító utolsó szakaszában Button megelőzte Vettel, így megnyerte a kanadai nagydíjat, de ez még nem végleges, ugyanis Button még számíthat némi büntetésre, az Alonsova, és a Hamiltonnal elkövetett incidense miatt.