A következő versenyző Felipe Massa, aki majdnem bezsebelt egy világbajnoki címet, már csak 1 pont hiányzott volna, lássuk, hogy miként jutott el idáig!
Adatok:
Név: Felipe Massa
Csapat:Ferrari
Világbajnok:-
Pole pozíció:15
Futam győzelem:11
Pályafutása:
Massa kilenc éves korában kezdett el gokartozni. A legjobb eredménye ebben a szériában a brazil gokartbajnokságon megszerzett 3. hely volt.
1998-ban kezdett el forma autókkal versenyezni, a Forma Chevrolet szériában az 5. helyet szerezte meg, majd a következő évben ő nyert. Majd 2001-ben győzedelmeskedni tudott a forma-3000-ben. Erre a teljesítményre felkapta a fejét a Sauber-Petronas csapat, aki leszerződtette a brazilt 2002-re. Azonban csak 4 pontot szerzett, így a csapat nem hosszabította meg a szerződést.
2003-ra ülés nélkül maradt, menedzsere a Ferrari csapatfőnökének fia lett, így tesztpilóta lehetett a Ferrarinal.
2004-ben a Ferrari kérésére a Sauber Petronas ismét leszerződtette, ebben a szezonban már 12 pontot gyűjtött, de csapattársához képest a hátránya még mindig 10 pont volt.
2005-ben is ennél az istállónál maradhatott. A Brazil 11 ponttal a tizenharmadik helyezést érte el.
2006-ban a Ferraritól távozott Rubens Barrichello, így Massa került a helyére. Megszerezte élete első dobogós, majd első helyét is, így a 3. helyen végzett az év végén.
2007-ben már Schumacher visszavonulót fújt, így Massaval a Ferrari meghosszabbította a szerződését. Új csapattársa pedig a finn Kimi Raikönnen lett. Ebben az évben hatszor indult pole pozícióbol, de ennek ellenére csak három versenyt nyert meg. Az év végén csapattársa világbajnok lett, míg Massa a negyedik helyen végzett.
2008-ban csak egy ponttal maradt le a világbajoki címről. A második helyen végzett. Hat pole pozíciót, valamint hat futamgyőzelmet is szerzett.
2009-ben nem alakult jól minden a csapatnál, a sok szbaály változtatáshoz nem alkalmazkodott jól a csapat, ráadásul még egy súlyos balesetet is szenvedett a brazil pilóta: a magyar nagydíjon Rubens Barrichello autójáról leszakadó rugó fejbe találta őt. Így ki kellett hagynia a szezont.
2010-ben Alonso lett a csapattársa, aki majdnem mindig előtte végzett, év végén a 6. helyet szerezte meg.