A holnapi futamon ismét Red Bull első sor lesz. Alonso pedig egyre közelebb kerül a bikákhoz, lehet, hogy a következő időmérőn már le is győzi az egyiket? A holnapi futamon a harmadik helyről fog rajtolni. Úgy látszik, hogy a fújt difúzor betiltásával nem a Red Bull, hanem a Mclaren került hátrányba.
Előzmények
Az ég borongós volt, így aki nem jött ki a kvalifikáció elején, annak veszélybe kerülhetett a helye.
Q1
Az első mért kör Paul Di Resta nevéhez fűzhető (1:35:372). Ezt Hamilton, Alonso, késöbb pedig Vettel döntötte meg. Nagy meglepetésre pár perccel később Barrichello megfutotta a leggyorsabb kört, így az élre állt. Alonso kicsúszott, majd Vettel mögé jött vissza a pályára.Barrichello idejéből Webber, majd Massa is lefaragott egy kicsit. Maldonado felrakta a lágyat, amivel egy jó időt autózott, és feljött az élre. Úgy látszott ,hogy a Williams-nek jól fekszik a pálya. Az eső elkezdett zuhogni, 5 perccel a vége előtt, de már nem ment ki semelyik csapat, ugyanis az esőben, és az inter madiet gumikon már nem lehetett volna jobb időt futni.
Hely | Név | Csapat | Idő |
18. | Jamie Algersuari | Toro Rosso | 1:35.245 |
19. | Sebastian Buemi | Toro Rosso | 1:35.749 |
20. | Timo Glock | Virgin | 1:36.203 |
21. | Jarno Trulli | Lotus | 1:36.456 |
22. | Jerome d'Ambrosio | Virgin | 1:37.154 |
23. | Tonio Liuzzi | HRT | 1:37.484 |
24. | Daniel Ricciardo | HRT | 1:38:059 |
Q2
A Q2 elején elállt az eső, a pálya azonban még vizes volt. A Mercedes az intermadiet gumit rakta fel, míg a Williams, és még néhányan a slickkel próbálkozott. Rosberget kihozták, mert az inter madiet nagyon lassú volt. Heidfeld jött elsőnek mért kört. Malonado rögtön az élre ugrott egy 1:37.703-as idővel. Vettel kemény keverékűvel ment, de nem tudott jó időket autózni. Barrichello, Perez, Kobayashi majd Webber vette át a vezetést. Úgy látszott, hogy a kemény keveréken nem tud jó időket menni Vettel.Ekkor Sutil vette át a vezetést, lágyon, ideje 1:33.672 volt. Alonso nem tudta kellően felmelegíteni, az első kettő körben, azonban ez megváltozott a következő körben, ugyanis megverte Sutilt. Jött a csapattársa és átvette a vezetést. Hamilton helye pillanatig veszélybe került, de 8.-ként bejutott a Q1-be.
Hely: | Név | Csapat | idő |
11. | Adria Sutil | Force India | 1:32.617 |
12. | Sergio Perez | Sauber | 1:32.624 |
13. | Michael Schumacher | Mercedes | 1:32.656 |
14. | Vitaly Petrov | Renault | 1:32.734 |
15. | Rubens Barrichello | Williams | 1:33.119 |
16. | Nick Heidfeld | Renault | 1:33.805 |
17. | Heikki Kovalainen | Lotus | 1:34.821 |
Talán Nick Heidfeld 16., Michael Schumacher 13. helye jelent csalódást, viszont Heikki Kovalainen 17. helye nagyon szép eredmény.
Q3
A Q3 elején elkezdett cseperegni az eső. Elsőnek Vettel, Webber, Hamilton, majd Alonso hajtott a pályára. Vettel futotta az első mért kört, így természetesen átvette a vezetést, egy 1:30.431, azonban jött Webber is, aki harminckét ezreddel megverte csapattársát.Mindenki futott egy mért kört, ekkor Hamilton állt az utolsó helyen, 3 perccel a vége előtt.Ekkor a sorrend: Webber-Vettel-Alonso-Massa-Button-Di Resta-Maldonado-Kobayashi-Rosberg-Hamilton volt
Ekkor elkezdett esni az eső, így Lewis Hamilton izgulhatott, hogy mi lesz vele, de ő is elvette a gázt, így a csalódást keltő 10. helyen végzett, ráadásul elfogyott mind két szett lágy gumija. Így már ekkor eldőlt az edzés végkimenetele.
Hely: | Név: | Csapat: | Idő: |
1. | Mark Webber | Red Bull | 1:30.399 |
2. | Sebastian Vettel | Red Bull | 1:30.431 |
3. | Fernando Alonso | Ferrari | 1:30.561 |
4. | Felipe Massa | Ferrari | 1:31.124 |
5. | Jenson Button | Mclaren | 1:31.898 |
6. | Paul Di Resta | Force india | 1:31.929 |
7. | Pastor Maldonado | Williams | 1:31.933 |
8. | Kamui Kobayashi | Sauber | 1:32.128 |
9. | Ncko Rosberg | Mecedes | 1:32.209 |
10 | Lewis Hamilton | Mclaren | 1:32.376 |