Jenson Button volt a leggyorsabb a Spanyol Nagydíj második szabadedzésén. A brit maga mögé utasította Vettelt és Rosberget. A Ferrari tempója nem túl biztató, ugyanis a középmezőny tempóját autózták egész végig.
15:35- Egy forgalmas és izgalmas napon vagyunk túl. Nem lehet a Ferrarit hová rakni, ugyanis míg az első szabadedzést megnyerte, addig a másodikban labdába se tudott rúgni, a középmezőny végén fejezte be a szabadedzést. Ezzel szemben a McLaren kezd visszatalálni az év eleji formájához, és úgy látszik, hogy bejött a módosított első szárny. Azután ott van a Red Bull: nem lehet tudni, hogy vajon a csapat direkt visszafogja magát, mint tavaly oly sokszor, vagy sem.De persze ez csak egy szabadedzés volt, és nem itt, hanem a versenyen osztják a pontokat, ezért ezek mind csak találgatások. Köszönjük a figyelmet. Holnap jövünk a harmadik szabadedzéssel és az időmérővel, természetesen ÉLŐ-ben!
15:30- Leintik a második szabadedzést, amit Jenson Button nyer meg, a McLarennel.
15:28- Sárga zászló! Senna szembefordul a forgalommal, a brazil Williamse megcsúszott, de szerencsére nem lett belőle nagyobb baj, mindenki ki tudta kerülni.
15:25- Már csak öt perc a végéig. Mindenki a pályán van, Karthikeyan kivételével. A pilóták most már mind gyors körön vannak
15:25- Hamilton, majd Senna, később pedig Kobayashi hagyja el a pályát, mindhárman ugyan ott
15:22- Karthikeyan kivételével mindenki a pályán
15:21- Elérkeztünk a teszt izgalmasabb részéhez: kevesebb, mint 20 perc van hátra, a versenyzők kezdik aktivizálni magukat
15:20- Kovalainen hagyja el a pályát a Caterhammal
15:17- Semmi érdekes nem történik a pályán, ugyanis a pilóták nem gyors köröket futnak, hanem a versenyre gyakorolva inkább az etapokra állnak rá, ezzel magyarázhatóak a rossz köridők
15:12- Hamilton és Button hajtott ki a boxból
15:10- Perez csúszik ki, ugyan ott, ahol legutóbb Webber
15:07- Rosberg, Raikkönen, Grosjean, Schumacher, Hülkenberg, Massa, Alonso, Di Resta, Ricciardo, Senna, Kovalainen és Petrov van most akcióban.
15:03- Állás: Button, Vettel, Rosberg, Hamilton, Räikkönen, Grosjean, Webber, Schumacher, Kobayashi, Hülkenberg, Massa, Perez, Maldonado, Alonso, Vergne, Ricciardo, Senna, di Resta, Kovalainen, Petrov, Glock, Pic, de la Rosa – Karthikeyan (nincsen mért köre).
14:59- Ismét Sárga zászló! Narain Karthikeyan amint kihajtott a boxból, azonnal megállt alatta a HRT. Ez a mai napon már a második... A HRT valamit rosszul csinál.
14:56- Sárga zászló!Webber kicsúszik! Az ausztrál majdnem hozzáért a falhoz, de nagy nehezen még visszatalált a pályára. Az ausztrál mehet vissza a boxba. Képet hamarosan feltöltünk
14:52- Még 45 perc van az edzés végéig, Karthikeyannak viszont még nincsen egy mért köre
14:50- Grosjean nagyon gyors körön van, de csak az ötödik helyre jött fel
14:48- Hülkenberget, Perezt, Raikkönent,Di Restát és Rosberget kivéve mindenki a pályán próbálkozik
14:45- Rosberg felugrik a harmadik helyre a Mercedesel.
14:42- állás: Button- Vettel- Hamilton-Webber-Kobayashi-Hülkenberg-Perez-Maldonado-Vergne-Alonso-Ricciardo-Schumacher-Massa-Senna-Rosberg-Di Resta-Petrov-Kovalainen-Raikkönen-Glock
14:37- Di Resta csúszik ki a Force Indiával, jelenleg a 14.helyen tartózkodik az angol
14:35- Buttoné a leggyorsabb kör: 1:23.399
14:31-Állás: Vettel, Hamilton, Webber, Kobayashi, Maldonado, Vergne, Alonso, Ricciardo, Schumacher, Massa, Senna, Button, Perez, Hülkenberg, Rosberg.
14:30- Hamilton kicsit megcsúszik, de még így is felugrik a második helyre, ideje: 1:24.027
14:29- A Red Bull kicseréli Webber autójának felfüggesztését
14:28- A versenyzők mind lágyon futnak
14:23- Vettel mind három szektora lilára sikeredett, így átvette a vezetést: 1:24.733
14:20- Vergne veszi át a vezetést, ideje: 1:24.733
14:18- Karthikeyan még mindig nem futott mért kört
14:15- Alosnó átveszi a vezetést, a spanyolok nagyon boldognak látszanak
14:13 – Michael Schumacher az élen: 1:24.859. TOP-15: Schumacher, Vettel, Alonso, Hamilton, Webber, Massa, Kobayashi, Perez, Button, Senna, Rosberg, Maldonado, Ricciardo, Vergne, di Resta.
14:11 – TOP 3: Schumacher: 1:24.859, Vettel: 1:25.000, Alonso 1:25.039.
14:10 – Jenson Button panaszkodik a McLaren egyensúlyára. Állítani fognak az autó orrán a bokszban.
14:09 – Most Michael Schumacher a leggyorsabb: 1:24.859.
14:08 – Fernando Alonso a pályán a Ferrarival. Nagy a forgalom Barcelonában.
14:04 – Vergné az első mért idő: 1:27.146.
14:03 – Egyre többen hajtanak ki a bokszból. A mezőny fele már kint van a pályán.
14:02 – Jean-Eric Vergne hajt ki elsőként a pályára
14:01 – Egyelőre egy pilóta sem hajtott ki a pályára a második szabadedzésen.
14:00 – ZÖLD JELZÉS a katalán aszfaltcsíkon. Szabad az út a versenyzők előtt a második 90 perces szabadedzésen.
Hely | Pilóta | Csapat | Idő |
1. | Button | McLaren | 1:23.399 |
2. | Vettel | Red Bull | 1:23.563 |
3. | Rosberg | Mercedes | 1:23.771 |
4. | Hamilton | McLaren | 1:23.909 |
5. | Raikkönen | Lotus | 1:23.918 |
6. | Grosjean | Lotus | 1:23.964 |
7. | Webber | Red Bull | 1:24.065 |
8. | Schumacher | Mercedes | 1:24.080 |
9. | Kobayashi | Sauber | 1:24.214 |
10. | Hülkenberg | Force India | 1:24.360 |
11. | Massa | Ferrari | 1:24.418 |
12. | Perez | Sauber | 1:24.422 |
13. | Maldonado | Williams | 1:24.468 |
14. | Alonso | Ferrari | 1:24.600 |
15. | Di Resta | Force India | 1:24.688 |
16. | Vergen | Toro Rosso | 1:24.733 |
17. | Ricciardo | Toro Rosso | 1:24.769 |
18. | Senna | Willams | 1:25.074 |
19. | Kovalainen | Caterham | 1:26.296 |
20. | Petrov | Caterham | 1:26.740 |
21. | Glock | Marussia | 1:27.316 |
22. | Pic | Marussia | 1:27.664 |
23. | De La Rosa | HRT | 1:28.235 |
24. | Karthikeyan | HRT | nincs ideje |