Forma 1 blog

Forma 1 blog

Így láttuk mi- Kanadai Nagydíj

2012. június 12. - f1-forma1.blog.hu

Folytatódik a Forma 1 őrült szezonja, ugyanis azzal, hogy Lewis Hamilton megnyerte a Kanadai Nagydíjat, történelmet írt a Forma 1: a 62 szezon alatt egyszer sem volt ilyen kiegyensúlyozott a mezőny. Hét futam, hét, különböző győztes! Készítettünk egy összefoglalót, a Kanadai Nagydíj történéseiről, amely jóval részletesebb, mint az ÉLŐ tudósítás. Kattints a továbbra!

 

 

 

 

A Kanadai Nagydíj nem okozott csalódást, hozta a tőle várt formát: egy izgalmas, kiszámíthatatlant versenynek lehettünk szemtanúi. Az egyetlen unalmas momentum talán a rajt volt, ugyanis szinte semmilyen helycsere sem történt, Hülkenberg vesztett néhány helyet, illetve Maldonado előzött a 22. helyről rajtolva.

A rajt után a Massa-Rosberg előzéssel beindultak az események. Kettő körrel később Massa, a majdnem 2008-as világbajnok saját hibájából megpördült,azonban hála a bukótérnek, a Ferrarinak semmi baja sem történt, és visszatérhetett a pályára.  A brazil pördülésével kezdtek beindulni az események: Hamilton körről körre faragta a hátrányát Vettellel szemben, illetve a középmezőnyben is óriási harcok folytak, a pontszerző helyek megszerzéséért.

Eltérő taktikák

A Red Bull, látva Hamilton McLarenjének tempóját, nagyon hamar, már a 17. körben behozta Vettelt a boxba, aki lágy gumikat kapott. A McLaren reagálva Vettel korai kerékcseréjére, rászólt Hamiltonra, hogy nyomja, ami a csövön kifér, ugyanis amíg Vettel a hideg gumikon szenved, addig Hamiltonnak van ideje annyi előnyt szerezni, hogy kiérve a boxból a címvédő előtt találja magát. A csapat behozta a 2008-as világbajnokot, aki szintén lágyat kapott, csakúgy, mint Vettel, ekkor még úgy nézett ki, hogy a két pilóta ugyanazon taktikát futják. Hamilton kerékcseréjével nem volt különösebb gond, azon kívül, hogy az MP4-27 majdnem lefulladt, azonban ezzel a pár másodperces időveszteséggel is sikerült a csapatnak Vettel elé hozni a britet.
Ekkor Alonso vezetett, ugyanis a Ferraris még nem járt a boxban. A pirosak ugyanazt a taktikát alkalmazták, mint Hamilton: Alonso két körrel több ideig maradt kint, mint a 2008-as bajnok, így, kihasználva a Ferrari iszonyú gyors kerékcseréjét, megelőzte Hamilont.

Ekkor az állás a következő volt: Alonso-Hamilton-Vettel. Az első hármas fej-fej mellett haladt, egészen a DRS zónáig, ahol Hamilton megelőzte Alonso Ferrariját, a nyitott hátsó szárny segítségével, majd akkora előnyt kezdett kiautózni a Ferrarit vezetővel szemben, hogy az ne tudja nyitni a hátsó szárnyát, ugyanis ez a kanadai pályán óriási előnyökkel jár. A futam ezen momentumában még azt hittük, hogy mind a három élmenő ugyanazt a taktikát futja.
Egészen az 51.körig ebben a tévhitben éltünk, ekkor ugyanis Hamilton bejött a boxba, lágy gumiért.  Vártuk, hogy Vettel és Alonso mikor jön a boxba. Már az 53. körben jártunk, mikor a Red Bullosok kivitték a gumikat a box elé, és láthatóan vártak valakit, igen ám, csak ez a valaki nem Vettel volt, hanem Webber, aki lágy abroncsokért jött be a boxutcába.

boxkiállás.bmpEkkor kezdtünk mi, nézők, és a McLaren mérnökei ráeszmélni, hogy a Ferrari és a Red Bull is egy kiállással szeretné végig csinálni a futamot. A Hamiton szurkolók és a McLaren mérnökök ekkor kezdtek szentségelni, ugyanis senki sem gondolta volna, hogy Hamilton 17 kör alatt 22 másodperces hátrányt le tud dolgozni, ahogyan azt sem gondolta senki, hogy Alonso és Vettel abroncsai két körön belül kezelhetetlenné válnak.
Hamilton számára egyértelmű volt, hogy mit kell tennie: nyomnia-nyomnia-nyomnia, amit ő nagyon jól tud, így ezt tette, egészen a 62.körig, ekkor ugyanis faképnél hagyta a címvédőt, majd egy körrel később Alonsót is. 

Tehát egyértelművé vált, hogy Hamilton csapata jó taktikát választott, az azonban csak a 66. körbe lett világos, hogy Alonso nagyon rossz taktikát fut, ebben a körben ugyanis elment mellette Grosjean, majd Perez is. A Red Bullok csapatfőnöke, Christian Horner már korábban, a 64. körben előre látta, hogy Vettel és Alonso gumijai nem fogja a 70.körig bírni,ezért, ezért még ekkor behozta a 2010-es és '11-es világbajnokot, friss gumikért. Sokan (én legalábbis) nem értettem, hogy miért tette ezt a Red Bull, 6 kör alatt nem lehet ledolgozni 22 másodperc hátrányt (gondoltuk)! Azonban Vettel az élő bizonyítéka, annak, hogy lehet, sőt a német már a 68.körben elhagyta Alonsót, ezzel óriásit dobva a Red Bull taktikáján. Horner rájött, hogy rossz taktikát választott, később azonban behozta Vettelt, amivel egy pozíciót szerzett a fiatal németnek. A futamnak vége lett, amit Hamilton nyert meg, Grosjean előtt, aki kettő kerékcserével a harmadik helyen végzett, majd a szintén kettő kerékcserével teljesítő Sergio Perez érkezett meg a célvonalhoz, aki bravúros versenyzést bemutatva 12 helyet lépett előre.

Összegzés: Kanada (is) a gumikról szólt, az egész futam központi kérdése az volt, hogy egy kiállás, vagy két kiállás a jobb,  mint utólag kiderült: a két kiállás a nyerő!

A bejegyzés trackback címe:

https://forma1.blog.hu/api/trackback/id/tr714577669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása