Az elmúlt napokban napvilágot látott néhány olyan pletyka, miszerint Christian Horner már nem biztos abban, hogy 2012-ben Vettel mellett Webber fog versenyezni, talán Raikkönen lehet Webber utódja? Erre keressük a válasz.
A 2011-es Brit nagydíj utolsó köreiben Webber nagyon közel került csapattársához, Vettelhez, ekkor a csapat azt mondta Webbernek, hogy tartsa a pozícióját, és ne előzze meg Vettelet, Webber ezt figyelmen kívül hagyta, és mindent megtett annak érdekében, hogy Vettel előtt lássa meg a kockás zászlót.
Horner egy személyes beszélgetésre hívta Webbert a történtekről. Ezután jogosan felmerül mindenkiben a kérdés, hogy Webber helye a csapatnál még az incidenst megelőzőleg sem volt biztos, de vajon utána mi lesz vele ? Ekkor merült fel Kimi Raikkönen neve, aki jelenleg a NASCAR-ban versenyzik, és az egyik most adott nyilatkozatában azt mondta, hogy még visszatérhet az f1-be. Dr. Helmut Marko, a Red Bull motorsport tanácsadója is előrukkolt egy érdekes nyilatkozattal:
"Vannak más lehetőségeink is, de ezekről egyelőre nem akarok beszélni"- mondta Marko, Webber esetleges szerződés hosszabításáról