Az f1-forma1.blog.hu "pilóták"-című rovatának első alanya 2010 világbajnoka, Sebastian Vettel.
Adatok:
Név:Sebasian Vettel
Csapat: Red Bull
Világbajnok:2010-ben
Pole pozíció: 22
Futam győzelem:16
Pályafutása:
Vettel már 7 éves korában aktív volt a motorsportban, 8-15 éves koráig gkart bajnokságokat nyert,majd 2001-ben junior Európa bajnok lett. Formula-3 ban először 2005-ben indult, itt év végégn összesítésben az 5. helyet szerezte meg, majd 2006-ban a 2.-at.
Forma1-ben való debütálása ugyan eben az évben volt, ekkor a BMW teszt pilótája volt, az első szabadedzésen lehetőséget kapott a BMW vezetésére, itt megszerezte az első helyet, ezt megismételte Olaszországban is.
2007-ben Kubica Kanadában egy súlyos balesetet szenvedett, így a következő versenyt ki kellett hagynia, a BMW vezetőssége úgy határozott, hogy Vettel fogja helyettesíteni a sérült Kubicát. A 7.helyről rajtolt, és a 8. pozícióban fejezte be a versenyt, ezzel ő let az f1 legfiatalabb pontszerzője. 2007 júniusában leszerződtette a Toro Rosso, a Red Bull testvér csapata. Év végén a 14. helyen végzett, de csak a futamok felétől kapott ülést, ami egy ige jó eredménynek számít.
2008-ban is ennél a csapatnál folytatta pályafutását. Ebben az évben megszerezte élete első futamgyőzelmét majd év végén a 4. helyen zárt.
2009-ben leszerződtette a Red Bull. Az első kettő futamon nem tudott célba érni, majd a következő (Kínai) futamot meg is nyerte. az év végén a 2. helyen zárt.
2010-ben szerezte meg Vettel az első világbajnoki címét. Itt az utolsó percekig sem volt biztos, hogy Vettel nyeri-e a V.B-t ugyanis azért nyert csak, mert Alonso nem tudta megelőzni Petrovot.