Forma 1 blog

Forma 1 blog

Alonso és Hamilton is Vettel előtt végzett a második szabadedzésen

2011. június 26. - f1-forma1.blog.hu

 

Fernando Alonso nyerte a második szabadedzést Valenciában. Mögötte Lewis Hamilton végzett, akinek sikerült maga mögé  utasítania a világbajnoki címvédőt, Sebastian Vettelt.

Először Jerome  d'Amdrosio hajtott a pályára, az ő nevéhez is köthető az első mért idő:  1:47:730

Egyre aktívabbá vált a mezőny, már majdnem mindenki járt a pályán, 3perccel a kezdés után. Sokkal nagyobb volt a forgalom a pályán, mint az első szabadedzésen, már Pereznek Kovalainennek, D'Amdrosionak, Heidfelnek, Bueminek, Liuzzinak, Karthikeyannak is volt mért köre, 5 perccel a szabadedzés megkezdése után.

Mindenki kint járt a pályán, Di Restát kivéve, ugyanis neki még az első szabadedzésen törte össze az autóját Nicko Hülkemberg, a friss jelentések szerint 30 perccel a vége elött a skót autója készen áll.

Másodpercenként változott a sorrend, először Massa (1:40:857), majd Heidfeld, később Alonso (1:40:492), ezt követően pedig Vettel (1:40:042) vette át a vezetést.

Fél órával a kezdés után a sorrend a következő volt: Vettel, Webber, Alonso, Maldonado, Massa, Hamilton, Petrov, Heidfeld, Button, Perez, Barrichello, Sutil, Kobayashi, Buemi, D’Ambrosio, Schumacher, Rosberg, Glock, Kovalainen, Trulli, Liuzzi, Karthikeyan. Ezután egyre inkább elcsöndesedett a mezőny.

Kobayashi, majd Alonso is csúnyán elfékezte magát. A Pirelli abroncsai nagy terhelésnek voltak kitéve a szabadedzésen.

Újra feléledt a mezőny, Nick Heidfeld átvette a vezetést, pesze egy lágy gumin (1:39:040) majd Niko Rosberg futott egy ennél is jobb időt, amivel megdöntötte saját rekordját (1:39:012). Webber volt az első, aki lement 1:39- alá, ugyanis egy 1:38:531-es időt futott. Vettel azonnal válaszolt, megdöntötte csapattársa idejét, ő egy 1:38:256-os időt autózott.

Di Resta még mindig nem járt a pályán, de már felvette a sisakját. Miközben Hamilton (1:38:195), majd Alonso (1:37:968) vette át a vezetést.

Ezek után nem történ semmi említésre méltó, azon kívül, hogy Di Resta végül az utolsó 10 percre kihajtott a pályára.

Végeredmény
hely Pilóta Csapat idő
1. Fernando Alonso Ferrari 1:37.968
2. Lewis Hamilton Mclaren 1:38.195
3. Sebastian Vettel Red Bull 1:38.265
4. Mihael Shumacher Mercedes 1:38.315
5. Felipe Massa Ferrari 1:38.443  
6. Jenson Button Mclaren 1:38.483
7. Mark Webber Red Bull 1:38.483
8. Nicko Rosberg Mercedes 1:38.981
9. Nick Heidfeld Renault 1:39.040 
10. Vitaly Petrov Renault 1:39.586 
11. Adrian Sutil Force India 1:39.626
12. Rubens Barrichello Williams 1:40.020
13. Pastor Maldonado Williams 1:40.301
14. Paul Di Resta Force india 1:40.363
15. Sebastian Buemi Toro Rosso 1:40.363
16. Segio Perez Sauber 1:40.531
17. Kamui Kobayashi Sauber 1:42.083
18. Heiki Kovalainnen Team Lotus 1:42.156
19. Jarno Trulli Team Lotus 1:42.239
20. Timo Glock Virgin 1:42.239
21. Jerome D'ambrosio Virgin 1:42.809
22. Vitantonio Liuzzi HRT 1:44.460
23. Narain Karthikeyan HRT 1:46.906 
24. Jamie Algersuari Toro Rosso Nincs idő

 

A bejegyzés trackback címe:

https://forma1.blog.hu/api/trackback/id/tr663015385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása