Vettel egy egész szépet rajtolt a verseny elején, megelőzte Mark-ot, viszont Alonso elment mellette, ezért adtam neki 9,9-et. Vettel ezek után némileg megnyugodhatott, mert Hamilton akkor még nem lihegett ott a nyakában. Ám ahogyan megérkezett a nyakába Vettel gyönyörűen védekezett, és nagyon szépen autózott, hol KERS-el ,hol a nélkül. Sőt ami még szebb az az ,hogy Hamilton akkor sem tudta megelőzni őt, mikor nem volt KERS az autójában.Úgy gondolom ,hogy Vettek most aztán igazán megérdemelte ezt az első helyet.
Hamilton egy kicsit elrontotta a rajtot, Alonso úgy elment mellette, hogy nem igaz. Ezután nem volt könnyű dolga: előtte volt Alonso, Vettel, és Webber is. Innen nagyon ügyesen kiverekedte magát. És egyre inkább támadta Vettelt. A rajtnál történő figyelmetlensége miatt, és mert nem tudta megelőzni a „KERStelen”Vettelt adtam neki 9.5 pontot.
Jenson Button 10/8
Button rontotta el a legjobban a rajtot, az 5. helyről a 10. helyre esett vissza, ami nagyon sok.késöbb az új gumik jóvoltából nagyon szépen megelőzte Webbert, és Alonsot is. Ezután a jó taktikának köszönhetően a harmadik helyre futott be. Nem volt rossz versenye Buttonnak, de nem is ez volt a legjobb.
Mark Weber 10/7.5
Webber elrontotta a rajtot, Alonso, és Vettel is elment mellette. Ezután nem tudta tartani a tempót a riválisokkal. A negyedik helyen ért célba. Simán lehetett volna harmadik, ha egy kicsit jobban nyomja a végén.
Alonso nagyon jól elkapta a rajtot, hogyha úgy folytatta volna, ahogyan elkezdte a versenyt, akkor 10/11 pontot adtam volna, de ez a verseny további szakaszaiban már nem így alakult. Lehet ,hogy az autó hibájából, de nem tudott lépést tartani senkivel. Egyszer le is körözték, tehát Alonsonak nem volt túl jó versenye. Ráadásul olyan lassú volt, hogy Webbert egész végig feltartotta.
Michael Schumacher 10/8
Scuhumacher már a rajtnál 3 pozíciót szerzett. Ezután nagy nehezen behozta a Mercedest a 6. helyre, ami a legjobb eredmény volt ebben az évben.
Rosberg egyet sem előzött, legalábbis egy olyat sem ,amire azt mondanám ,hogy „ hűű ez aztán jó volt”. Ráadásul csapattársát nem tudta leverni, akit majdnem minden futamon lever.
Heidfeld autó hiba miatt csak a 24. helyről tudott rajtolni. Ehhez képest a 8. helyen végzett. Azért nem kapott 10/10-et, mert Webber a török nagydíjon a 18. helyről a 3.ra jött fel. De Heidfeld mindent összevetve nagyon jó versenyt futott, hisz megelőzött 16 versenyzőt.
Perez első pontszerző helye az évben. Ez egy igen jó eredmény. Ráadásul Perez nem rajtolt egy túl jó pozicóból sem. És maga mögött tudta hagyni a Renaultos Petrovot, aki a 6. helyről indult.
Kobajashim a 18. helyről rajtolt. Azért nem adtam neki több pontot, mert nem újonc a szezonban, mint Perez, és nem győzöm hangsúlyozni, hogy Webber a 18. helyről a 3. helyre ért fel.