Forma 1 blog

Forma 1 blog

Vettel verhetetlen, megdöntötte a rekordot!

2011. november 26. - f1-forma1.blog.hu
2011 Brazilian Grand PrixVettel megdöntötte Nigel Mansell eddigi rekordját, és megszerezte idei 15. pole pozícióját. Mögüle holnap Webber rajtol majd, aki mindössze csak egy századdal kapott ki Vetteltől. A harmadik helyre kvalifikálta magát a kalocsai mintás overallban versenyző Jenson Button.

Q1

A Brazil időmérő helyi idő szerint pontosan 17 órakor kezdődött. Az első mért kört Jarno Trulli, a Team Lotus versenyzője futotta, aki szépen el is fékezte magát. (1:16.940). Vettel a rádión közölte a csapattal, hogy esik az eső, ennek ellenére Massa még 5 perccel az edzés kezdete után is a boxban ült. Hamilton , majd Vettel vette át a vezetést. 6 perccel a vége előtt az első 10 sorrendje: Vettel -Hamilton –Button –Webber –Alonso –Sutil –Rosberg -Di Resta -Massa volt.

Az időmérő 5. percében Jarno Trulli kiütötte Maldonadot a Q2-bejutói közül, azonban gyorsan kijött a kettő Williams, és mindketten gyorsabb kört futottak, mint a Team Lotus versenyzője.

Ám ekkor még jött Kobayashi és Barrichello is, akik megverték Maldonadot, így ő tőle is búcsúztunk a Q1-ben.

Hely

Pilóta:

Csapat:

Idő

18.

Pastor Maldonado

Williams

1:14.625

19.

Heikki Kovalainnen

Team Lotus

1:15.068

20.

Jarno Trulli

Team Lotus

1:15.358

21.

Vitantonio Liuzzi

HRT

1:16.631

22.

Daniel Ricciardo

HRT

1:16.890

23.

Jerome’d Ambrosio

Virgin

1:17.019

24.

Timo Glock

Virgin

1:17.060

 

Q2

A Q2 első körét Adrian Sutil futotta (1:13.276). Amit gyorsan meg is döntött Vettel (1:12.446). Rosberg nagy meglepetésre a második helyre elegendő időt futott, amit sok ideig senki nem tudta felülmúlni.

Ezután egy pár perces szünet következett, ezt a csöndet Jaime Algersuari Toro Rossoja törte meg, de az 1:13-as álomhatárt nem tudta megdönteni, így maradt a 12.helyen.

Di Resta is próbálkozott a javítással, de nem tudott javítani az idején. Schumacher egész végig szenvedett, a Q2-ben is épp hogy bekerült, megverve Di Restát a 10. helyre elegendő időt futott, míg csapattársa a második lett.

Hely

Pilóta:

Csapat:

Idő

11.

Paul Di Resta

Force India

1:13.584

12.

Rubens Barrichello

Williams

1:13.801

13.

Jaime Algersuari

Toro Rosso

1:13:804

14.

Sebastian Buemi

Toro Rosso

1:13.919

15.

Vitaly Petrov

Renault

1:14.053

16.

Kamui Kobayasi

Sauber

1:14.129

17.

Sergio Perez

Sauber

1:14.182

 

Q3

Rosberg hajtott elsőnek a pályára, aki egy 1:16.581-es kört futott. Hamilton is jött, azonban jóval lassabb volt még Rosbergnél is. Következő körben Vettel futott egy 1:12.268-as időt, amivel egyértelműen az élre állt.

A második nekifutást Vettel kezdte meg. Ekkor bement az 1:11-es határ alá, amit már senki sem tudott megdönteni, a Red Bull azért Webbert még behozta a második helyre, biztos, ami biztos, így Red Bull első sor lesz a holnapi versenyen.  Webber tudta egyedül megszorongatni Vettelt, bár egy századdal így is lemaradt.

Mivel Webber a második helyről fog rajtolni biztos izgalmas lesz a rajt, ugyanis Webber szinte minden versenyen beragadt a rajtnál.

Hely

Pilóta:

Csapat:

Idő:

1.

Sebastian Vettel

Red Bull

1:11.981

2.

Mark Webber

Red Bull

1:12.099

3.

Jenson Button

Mclaren

1:12.283

4.

Lewis Hamilton

Mclaren

1:12.480

5.

Fernando Alonso

Ferrari

1:12.591

6.

Nico Rosberg

Mercedes

1:13.050

7.

Felipe Massa

Ferrari

1:13.068

8.

Adrian Sutil

Force India

1:13.298

9.

Bruno Senna

Renault

1:13.761

10.

Michael Schumacher

Mercedes

No time

 

Végeredmény:

Hely

Pilóta:

Csapat:

Idő:

1.

Sebastian Vettel

Red Bull

1:11.981

2.

Mark Webber

Red Bull

1:12.099

3.

Jenson Button

Mclaren

1:12.283

4.

Lewis Hamilton

Mclaren

1:12.480

5.

Fernando Alonso

Ferrari

1:12.591

6.

Nico Rosberg

Mercedes

1:13.050

7.

Felipe Massa

Ferrari

1:13.068

8.

Adrian Sutil

Force India

1:13.298

9.

Bruno Senna

Renault

1:13.761

10.

Michael Schumacher

Mercedes

No time

11.

Paul Di Resta

Force India

1:13.584

12.

Rubens Barrichello

Williams

1:13.801

13.

Jaime Algersuari

Toro Rosso

1:13:804

14.

Sebastian Buemi

Toro Rosso

1:13.919

15.

Vitaly Petrov

Renault

1:14.053

16.

Kamui Kobayasi

Sauber

1:14.129

17.

Sergio Perez

Sauber

1:14.182

18.

Pastor Maldonado

Williams

1:14.625

19.

Heikki Kovalainnen

Team Lotus

1:15.068

20.

Jarno Trulli

Team Lotus

1:15.358

21.

Vitantonio Liuzzi

HRT

1:16.631

22.

Daniel Ricciardo

HRT

1:16.890

23.

Jerome’d Ambrosio

Virgin

1:17.019

24.

Timo Glock

Virgin

1:17.060

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://forma1.blog.hu/api/trackback/id/tr543413672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása