A helyszín Japán, Szuzuka. Az időmérő helyi idő szerint reggel 7 órakkor vette kezdetét.
Q1
Jarno Trulli volt az első, aki a mért kört futott (1:36.571). Pár percig, míg a többiek pályára nem hajtottak ő vezette a kvalifikációt. Majd idővel megjött a kettő, szingapúrban szörnyű teljesítményt nyújtó Renault, és Petrov átvette a vezetést. De csak addig, míg meg nem jelentek Vettelék, ugyanis Vettel egy 1:33.051-es idővel rögtön az élre került, jött Button (1:32.947) és Alonso(1:32.817) akik gyorsabbnak bizonyultak Vettelnél.
5perccel a kvalifikáció kezdete után az állás a következő volt: Alonso, Button, Vettel, Webber, Massa, Hamilton, Schumacher, Petrov, Sutil és Buemi zárta a top tizet.
Adrian Sutil nem kockáztatta a Q2-be való bejutását, ezért felrakatta a lágykeverékűt, amivel gyorsabb kört futott, mint Alonso (Alonso és a top csapatok még kemény keverékűn futottak), így ő lett az első. Ekkor jött a hazai közönség előtt parádézó Kamui Kobayashi, a szinte teljesen új Sauberrel (természetesen lágy keverékkel) és egy olyan gyors kört futott, hogy megnyerte a Q1-et.
Nico Rosberg ezüst nyilának hidraulikus problémái miatt nem tudott mért kört futni, így a holnap reggel 8-kor elrajtoló futamon az utolsó, 24. helyről rajtolhat majd.
A Q1 kiesői:
Hely |
Név |
Csapat |
Idő |
18. |
Heikki Kovalainnen |
Team Lotus |
1:35.454 |
19. |
Jarno Trulli |
Team Lotus |
1:35.514 |
20. |
Jerome d’Ambrosio |
Virgin |
1:36.439 |
21. |
Timo Glock |
Virgin |
1:36.507 |
22. |
Daniel Ricciardo |
HRT |
1:37.846 |
23. |
Nico Rosberg |
Mercedes |
No time |
24. |
Vitantonio Liuzzi |
HRT |
No time |
Q2
Már senki sem mert kockáztatni, így minden pilóta felrakta kemény keverékűt. A legtöbb tv-néző ekkor valószínűleg úgy gondolta, hogy Lewis Hamilton esetleg Jenson Button fogja majd most, Japánban megállítani Vettel és a Red Bull folyamatos pole pozícióját, erre volt is valami remény, ugyanis Lewis Hamilon lágy keveréken megfutotta a hétvége addigi leggyorsabb körét. Hamiltonnak Vettelnek, Buttonnak, Webbernek, Alonsonak, Massanak és Schumachernek már nem kellett újabb kört futnia, ugyanis olyan jól sikerült a körük, hogy a többiek a közelükbe sem tudtak férkőzni.
Sergio Pereznek, a Sauber újoncának autója is (csakúgy, mint Rosbergé, és Liuzzié) hidraulikus problémákkal kűzdött, így ő sem tudott mért kört futni a Q2-ben.
Akik a Q2-ben kiestek:
Hely |
Név |
Csapat |
Idő |
11. |
Adrian Sutil |
Force India |
1:32.463 |
12. |
Paul Di Resta |
Force India |
1:32.746 |
13. |
Rubens Barrichello |
Williams |
1:33.079 |
14. |
Pastor Maldonado |
Willliams |
1:33.224 |
15. |
Sébasian Buemi |
Toro Rosso |
1:33.227 |
16. |
Jaime Algersuari |
Toro Rosso |
1:33.427 |
17. |
Sergio Perez |
Sauber |
No time |
Q1
Kamui Kobayashi volt az, aki elsőnek járt a pályán, kemény keverékűn, azonban mért kört nem futott. A Mclarenek tőlük szokatlanul gyorsan kihajtottak a pályára, és Lewis Hamilton megfutotta a hétvége addigi leggyorsabb körét (1:30.617). Elsőnek sem Vettel, sem Button, sem pedig Webber nem tudott mit kezdeni ezzel az idővel. Alosno talán azért sem került közel Hamilton idejéhez, mert a körében kicsúszott egy kicsit, és ráhajtott a sóderágyra.
Elérkezett a második, egyben utolsó lehetősége Vettelnek, hogy visszaszerezze Hamiltontól az első helyét. Az első szektorban már lehetett látni, hogy nem adja könnyen Vettel azt az első helyet, a lemaradása (az első szektorban) Hamilton idejéhez képest mindössze tizenegy ezred volt. A harmadik szektorban abszolút a leggyorsabb volt, így ő állt az első helyen. Azonban jött Button, méghozzá nem is rossz kört, azonban Vettelhez képest 9 ezreddel (0.009 másodperccel) lassabb volt. Hamilton egy kicsit bealudt, ugyanis ő nem is futott második kört.
A kettő Renault, Kobayshi és Schumacher nem futottak mért kört, gumispórolás céljából.
a Q1 végeredménye:
Hely |
Pilóta: |
Csapatok: |
Idő: |
1. |
Sebastian Vettel |
Red Bull |
1:30.466 |
2. |
Jenson Button |
Mclaren |
1:30.475 |
3. |
Lewis Hamilton |
Mclaren |
1:30.617 |
4. |
Felipe Massa |
Ferrari |
1:30.804 |
5. |
Fernando Alonso |
Ferrari |
1:30.886 |
6. |
Mark Webber |
Red Bull |
1:31.156 |
7. |
Kamui Kobayashi |
Sauber |
No time |
8. |
Michael Schumacher |
Mercedes |
No time |
9. |
Bruno Senna |
Renault |
No time |
10. |
Vitaly Petrov |
Renault |
No time |
Ezzel Vettel megszerezte idei 12.poleját. És jó esélye van, arra, hogy szerezzen 1 pontot, amivel világbajnok lehet.