Mindegyik nagydíj után az f1-forma1.blog.hu szokás szerint pontozza az első három befutót. Lássuk ki mennyi pontot kapott!
Hely:1.
Név:Sebastan Vettel
Csapat:Red Bull Racing
Pont:10/10
Vettel rajt-cél győzelmet aratott Valenciában, nem volt benne egy csatában sem. A rajtot jól elcsípte, megtudta tartani az első helyét, ami nem volt olyan könnyű, ugyanis a kettő Ferraris nagyon jól rajtolt. Ezek után nem volt túl nehéz dolga, egész végig az élen autózott. A rajt utáni körökben már kiépített egy akkora előnyt, a mögötte autózó Webber/Alonso ellen, hogy azt az egész futamon tudta tartani. Vettel egy jó versenyt futott, nem kellett sok mindent csinálnia.
Rajtolási pozíció.4.
Hely:2.
Név: Fernando Alonso
Csapat: Ferrari
Pont: 10/9,5
Alonso a rajtnál megelőzte az előle rajtoló Hamilotnt, viszont őt ( és Hamiltont) megelőzte a rajtnál csapattársa, Massa. Ezután megelőzte Webbert, majd mivel a Red Bull nagyon okossan Webbert egy körrel előbb hozta ki, mint Alonso-t a Ferrari, Alonso elvesztette a 2. helyét. Azonban a Ferrari a következő körben ugyanezt eljátszotta, így visszavette a 2. helyet. Mázilja volt, hogy Webber az utolsó körökben váltóhiba miatt nem támadhatta őt, mert így visszaeshetett volna a 3. helyre. Alonso a maximumot kihozta a Ferrariból.És felvette a lépést a kettő Red Bullal.
Rajtolási pozíció:2.
Hely:3.
Név:Mark Webber
Csapat:Red Bull Racing
Pont:10/9
Webber a poros ívről rajtolt, mégis sokkal jobban rajtolt, mint a mögüle ( tiszta ívről) induló Hamilton.Tehát a rajtnál meg őrizte a helyét, majd miután megelőzte őt Alonso egy hamarabbi kerékcserével Alonso elé jutott, de mivel a Ferrari ugyanezt eljátszotta, elúszott a Red Bull kettős győzelem.